Leírás
Októberi számunkban ismét két interjút találtok, az első interjúalanyunk RockMilady Noémi, tehetséges fiatal gitáros-énekes-dalszerző, a RockMilady Band frontembere, aki ismertségét a YouTube csatornáján alapozta meg, de már saját zenekarával koncertezik. Az Analog Balaton formációt az elektronikus pop/rock kedvelőinek nem nagyon kell bemutatni, velük is egy jól sikerült beszélgetést adunk közre, amiből kiderül, mennyiben kezelik másképpen zenei pályájukat, mint általában a zenekarok.
Augusztusi lapszámunk lapzártája után járt Magyarországon a legendás Level 42, de a koncert olyan ütős volt, hogy úgy éreztük, nem érdektelen a koncertről szóló írást ebbe a lapszámban megjelentetni.
A tesztek közül kiemelném az új Boss ME-90 multieffektről szóló írásunkat, amiből kiderül, hogy a nagy múltú cég új modellje mennyit tud és mennyiben tér el a versenytársaktól. Németh Tamás dobos kollégánk egy kissé ritkább Tama pergődobot tesztelt a Tama Limited Edition S.L.P. 14 x 6” G-Kapur személyében. De érdemes elolvasni az Ibanez FRH10N modern nejlonhúros elektromos gitárról szóló tesztünket is.
A tesztek mellett bemutatjuk a Yamaha P-145 és P-225 digitális zongorákat, melyek közül az első inkább a kezdőket, míg második a profi előadókat célozza meg. Szintén a Yamaha a gyártója annak az új, két változatban megjelent elektronikus hangszernek, aminek valójában még igazi magyar neve sincs, itt az FGDP-50 és FGDP-30 Finger Drum Pad-re gondolok, amit talán leginkább ujjdobnak lehet nevezni, ezekről az új hangszerekről is olvashattok. A Focusrite Scarlett 4. generációs hangkártya sorozatról és a csúcskategóriás Focal ST6 Trio6 stúdiómonitorokról szóló cikkek elsősorban a stúdiótechnika iránt érdeklődőknek lehet izgalmas. A felsoroltakon kívül persze még számos technikai-, zenei- és lemez hír található októberi lapszámunkban.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.